GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

Napoleon project

II. Ausztria, pici história

2016. július 27. - gorugrany

Mielőtt belevágnék egy kis hevenyészett történelemóra.

1806-ban az ekkor már I. Ferenc az öccsét Károly főherceget nevezte ki a császári és királyi hadak főparancsnokává. Károly azon kevés Habsburgok közé tartozott, akit tehetséggel áldottak meg az égiek abban, amit csinált. Habár testileg törékeny volt, de számos alkalommal bizonyította, hogy ért a hadimesterséghez. Csakúgy, mint teoretikus, de mint hadvezér is. Kinevezése után nekiállt, hogy átszervezze, korszerűsítse az osztrák hadakat.

Ezek a reformok minden fegyvernemet érintettek és értekezek is róluk, ahogy a figurákat készítem. Jelenleg a gyalogság van soron.

1807 végére a K.K. Heer gyalogsága 63 sorgyalogezredből, 1 Jäger ezredből és 17 határőr gyalogezredből állt.

A sorgyalogezredek német (48) és magyar (15) ezredekből álltak. Ez annyit jelentett, hogy a magyar ezredek magyarországi feltöltésűek voltak, míg a német ezredek állományát nem magyar területekről toborozták. Azaz voltak osztrák, cseh, olasz, lengyel legénységű ezredek attól függően, hogy hol vagyis honnan toborozták őket. Annyiban azért még árnyalni kell a képet hogy a magyar országgyűlés 12 gyalogezred felállítását szavazta meg. A maradék három magyar rendszerű, de horvát legénységű volt.

Szervezetileg és egyenruhában is eltért némileg egymástól a két gyalogság. A német ezred kettő hatszázados tábori zászlóaljból és egy négyszázados helyőrségi zászlóaljból állt. Ez utóbbi felelt a toborzásért, kiképzésért és innen töltötték fel a harcolók veszteségeit. A magyar ezredek három hatszázados tábori zászlóaljból és egy négyszázados helyőrségi zászlóaljból álltak. A német századok kb.180-200 a magyarok 200-220 főből álltak. Minden ezrednek volt még egy gránátos osztálya (két század) századonként 140-150 fővel. Ezeket rendszerint elcsatolták és gránátos zászlóaljakat hoztak létre. Rendszerint ezek képezték az elit tartalékot. A fentiek persze az állománytáblák számai, a valóság mindig eltért ettől.

Fontos megjegyezni, hogy a kor gyalogságainál az ezred egy adminisztratív egység volt, a harcászati alapegység a zászlóalj.

A fegyverzet egységes volt ám a katonák megjelenésben már voltak eltérések.

80af007183ed197d739df3a61319985f.jpg

A felsőruházat egységesen a frakkszerű, fehér kabát, amelynek hajtókáinak színe (valamint a gombok színe) különbözött ezredenként. A különbség, hogy a német gyalogság kabátjának mandzsettája egyenes szabású a magyaroké meg csúcsosra szabott volt. Ezen a mandzsettán a németeknek két gomb, míg a magyaroknak ekkortájt jelenik meg a medveköröm (bärentatzen) néven aposztrofált gombdísz. A képen még pont az ezt megelőző rojt dísz verzió látható. Különbözött ezeken kívül a nadrág és a lábbeli. A magyar ezredek kék színű magyar nadrágot (szűk, testhezálló ruhadarab) combrészén vitézkötéssel, ami sárga-fekete zsinórból fontak és ugyanilyen fonott zsinórból volt a nadrág oldalhosszán végigfutó szegő csík is. Ehhez bokáig érő fűzős, fekete bőrbakancsot hordtak. A német ezredek bővebb szabású a kabát színével megegyező, tehát fehér nadrágot, csatos, lakkbőr bakancsot és fekete, térdig érő, oldalt gombos lábszárvédőt hordtak.

Na ez az alap, amire építkeznem kell illetve, amiből el lehet indulni.

Hirtelen a következő forrásokat sorolnám fel, ahonnan ezen információk begyűjtöttem.

Enrico Acerbi: The Austrian Imperial-Royal Army 1805-1809

Osprey - Campaign 033 - Aspern & Wagram 1809 Mighty Clash of Empires

Osprey - Campaign 056 - Eggmühl 1809 Storm Over Bavaria

Osprey - Men at Arms 005 - The Austro-Hungarian Army of the Napoleonic Wars

Osprey - Men at Arms 176 - Austrian Army of the Napoleonic Wars (1) Infantry

Udovecz György: A magyar katona Öltözködés, felszerelés és fegyverzet 1788-1815 (Tortoma Könyvkiadó, 2015)

Somogyi Győző: Hungarian Military/Magyar Katonaság 1768-1848 (Egy ezredév hadban sorozat)

A bejegyzés trackback címe:

http://gorugrany.blog.hu/api/trackback/id/tr778916010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.