GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

Napoleon project

IV. Austria, L.I.R. N°39. Duka

2016. november 11. - gorugrany

Hát ez elég nehéz szülés volt, de végre készen van a 39. „Duka” sorgyalogezred 1. zászlóalja. Nem olyan lett, mint szerettem volna, de most már nem nagyon akarok ezen változtatni. Legszembetűnőbb dolog a magyar nadrág sárga-fekete zsinórzata, pontosabban annak teljes hiánya. Be kell valljam, hogy annyira sziszifuszi munka 48 figurára felfesteni, hogy inkább hagyom a figurákat ebben az állapotban, mint hogy ebbe őszüljek meg. A hibát ott követtem el, hogy még a konvertálásnál kellett volna valamilyen módon fizikailag megjeleníteni a zsinórzatot, ahogy mondjuk a Perry fém magyarokon is van. Ennek hiányában szabadkézzel kellett volna festenem, ami nem az erősségem, hogy finoman fogalmazzak. Mondjuk annak ellenére, hogy a figurák lakkozottak, még mindig rájuk lehetne tenni a zsinórt (csak festve természetesen), de ez nem mostanában lesz az biztos.

A fekete kihúzással sem vagyok száz százalékig megelégedve, de az egyéb módszerek, amiket próbáltam, még ennyire sem tetszettek. Na mindegy ezek már ilyenek.

Na ezt írtam, kb. egy héttel ezelőtt, de ahogy néztem a blogon a képeket a befejezetlen figurákról, mérgemben inkább kitöröltem a bejegyzést és nekiálltam nadrágot festeni. Mostanra lettem kész.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gorugrany.blog.hu/api/trackback/id/tr3511948791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása