GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

Kelta project

III. Kelta lovasok / Celtic horsemen

2018. április 18. - gorugrany

Warlord kelta lovasok tízen egy dobozban. A lovak fémből készültek úgy hogy a lovasok deréktól lefelé rá vannak mintázva a lovakra. A felsőtestek némi fém kiegészítővel (zászló, carnyx) a gyalogos műanyag figurákból állíthatók ki. Szerettem pingálni a lovakat is meg a figurákat igyekeztem minél tarkábbra, de még harmonikusra festeni a csapatot . Érdekesség, hogy mivel csak tízen vannak nem kaptak gyűjtőtalpat, habár a talpuk mágneses,  mivel semmilyen értelmes elosztás sem lehetséges. Idővel majd készül még melléjük két figura és akkor már felvehetik a jobban hangzó lovasság nevet :)

 

Kelta project

II. Kelta fanatikus harci csapat / Celtic Fanatic Warband

II. Kelta fanatikus harci csapat / Celtic Fanatic Warband 

A második, ami a keltákhoz elkészült egy harminc, többé kevésbé pucér fanatikusból álló egység. Egészen mostanáig, amikor is a Victrix elkezdett műanyagból  meztelen gall fanatikusokat gyártani csak fém figurák voltak elérhetők ebben a témában. Az egység alapját a Warlord figurái képezik, de egy ekkora létszámú egységet csak nagyon gyakori ismétlődéssel tudtam volna csak kreálni. Azaz ott álldogáltak volna egymás mellett a teljesen egyforma pózba merevedett figurák. Szerencsére nagyon sok ókori vagy kora középkori meztelen figura kapható 28mm-es méretarányban, amik ráadásul még passzolnak is egymáshoz egységben. Így aztán a warbandom (kéne valami találó magyar név, mert a harci csapat elég erőltetett amúgy) a Warlord keltái mellett tartalmaz még szintén a Warlordtól germán fanatikusokat, Foundry Pict fanatikusokat, Black Tree Design mindenféle meztelen fanatikust és berserkert.

A pajzsok mintái kézzel készültek és látszik is rajtuk, hogy van még hová fejlődni. A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy felragasztottam a figurákra a pajzsokat és így már nem egyszerű a szabadkézi festés. A figurák tetoválásai/testfestése kék töltőtollal készült, azt már nem volt kedvem átfesteni. Igaz, hogy  nem olyan harsány mintha festék lenne, viszont én amúgy is jobban szeretem a sötétebb tónusú figurákat.

Kelta project

I. Kelta harci csapat / Celtic warband

Az egész úgy kezdődött, hogy régebben beszereztem a Devil’s Playground könyvet, ami a Pike & Shotte egy kiegészítője, ami mellé adtak egy bónusz figurát. Nos én kaptam mellé még egy lovas csuklyás öregember figurát is. Zirrian világosított fel, hogy az bizony Marcus Aurelius. Nos akkor eldől, hogy bizony ókori seregeim is lesznek. És lettek :) Azóta beszereztem görögöt, makedónt meg rómait  és természetesen keltákat is. Ennél a projectnél nincsenek olyan határozott körvonalú terveim, mint a napóleoni seregeknél, talán annyi, hogy az alapot, kor szerint a római figurák adják, az ellent meg hozzájuk igazítom. Rómaiból van köztársaság kori, Marius/Caesar idejéből illetve a principátus kori figurám is. Mindhárom kor ellen a kelták tökéletesen passzolnak, akár mint önálló ellenfél Galliában vagy Britanniában, akár mint szövetséges Pürrhosz  vagy Hannibál seregeiben.

Az első egység a Warlord műanyag keltái. Nem akartam túlspilázni, valamiféle harmonikus tarkaságot szerettem volna elérni. A pajzsokon a figurákhoz adott matricák láthatók.

Napoleon project

VI. Austria L.I.R. N°59 Jordis

Ennek az alakulatnak már az előző postban taglaltak szerint álltam neki. Ez az ezred is a a VI. hadtestbe volt vezényelve Aspernél és Wagramnál is csakúgy mint a Duka, habár Aspernél nem egy hadosztályban harcoltak.

A figurák a jellegzetes tarajos német bőrsisakban feszítenek, amelynek csákóra való cseréje már megtörtént a magyar zászlóaljaknál. Némi változatosságot visz az egység képébe a lovon üllő tiszt figurája.

Napoleon project

VII. Grenadier Battalion Hohenlohe (Aspern) / Hromada (Wagram)

Ahogy ezt megelőzően is írtam az osztrák gyalogos ezredek a 2-3 zászlóalj mellett egy gránátos osztállyal (két század) is rendelkeztek. Ezeket elcsatolták az ezredtől és három-három osztályból egy gránátos zászlóaljat hoztak létre. Általában ezek a gránátos zászlóaljak képezték a hadműveleti tartalékot, azaz rendszerint ezeket vettették be, ha csata során valahol kritikussá vált a helyzet. Akár tűzoltásra akár a siker kiteljesítésére volt szükség.  Általában minden kemény helyzetben őket vették elő, például várostromnál a falon ütött réseken betörésre, épületharca stb…

A 1809-es állapot szerint gránátos századok létszáma 140 fő körül volt szemben a német lövész századok 180 és a magyar lövész századok 200 főjével. Ezért döntöttem úgy, hogy a gránátosaimat megjelenítő talpak csak négy figurát tartalmazzanak a lövészek hatja helyett.

Jól látható, hogy a figurák hajtókái eltérő színűek. Mivel három különböző ezred állományából kerültek ki. Jelesül IR 1. Kaiser Franz, IR 29. Lindenau, IR 38. Württenberg ezredek gránátosaiból állt a zászlóalj.

Érdekesség: 

A zászlóalj a mindként csatában a Tartalék hadtest gránátos tartalék hadosztályainak részeként vett részt. A zászlóalj parancsnoka Aspernnél a 1. Kaiser Franz osztály parancsnoka Major-Oberstleutnant Gustav Prinz von Hohenlohe-Langenburg. Wagramnál Major Baron Joseph Hromada von Helenburg 29. Lindenau osztály parancsnoka. A parancsnoki blokk meg azért lett a kék hajtókás Lindenau osztály mert szerintem így néz ki jobban a tiritarka egység :)

 A franciák által csak fotelnek csúfolt német gránátos süveg vászon leffentyűjének csíkozása az 1798-as reglamáig a hajtóka színével egyezett meg. Azután viszont egységesen az úgynevezett kaisergelb színből kellett előállítani. Viszont ez a folyamat sem ment végbe jó ideig, egészen 1811-ig találni olyan egységeket, amelyek a régi hajtókaszín-csíkozású süvegben pompáznak. Ezért döntöttem úgy, hogy az én gránátosaim is ezt a példát követik.

Napoleon project

V. Austria L.I.R. N°39 Duka upgrade

Némi változtatást kellet eszközölnöm az egységen. Kettő okom is volt rá. Az első, hogy revideáltam a figurák darabszámát. Egyrészt iszonyat mennyiség a 48db figura elkészítése másrészt az anyagi vonzata. Ezért úgy határoztam, hogy az osztrák gyalogos egységek 6db 6 figurás gyűjtőtalpon fognak állni a 6db 8 figurás helyett. A gránátos zászlóaljak 6db 4 figurás talpon állnak majd. Ehhez fogom majd igazítani a francia gyalogságot is amik szintén 6db 4 figurás talpú zászlóaljból állnak majd. Ez elfogadható módon jeleníti meg a valós létszámbeli különbségeket és valamelyest csökkenti az anyagi valamint a munkabeli terheket.

A másik ok, ami miatt a változtatnom kellett az az, hogy némi után olvasás után felfedeztem, hogy 1808-ban a gyalogos zászlóaljak zászlóinak számát zászlóaljankénti egyre csökkentették.

 

Evolúció:

1768-tól 1805-ig valamint 1806-1808 között egy gyalogezred minden zászlóalja kettő zászlót hordozott. Az 1. zászlóalj (Leib Battalion) a Leibfahnét (ez volt a fehér szűzmáriás) és egy Ordinärfahnét (a schwarzgelb). A 2. és 3. zászlóaljak (Oberts Battalion és Obertsleutenant Battalion aka. Depot Battalion) pedig kettő Ordinärfahnét. 1805 áprilisa és 1806 decembere között a Mack generális fémjelezte átszervezés folytán minden zászlóalj csak egy zászlót hordozott. Ez a rövid ideig tartó (és most nem részletezendő) állapot szerint az ezred gránátos alakulata kapta a Leibfahnét a többi zászlóalj pedig Ordinärfahnét kapott. Károly főherceg főparancsnokká kinevezése után visszacsinálta a 3 zászlóalj/6 század (4 század a depó zászlóaljban)+gránátos osztályos ezredeket és vele együtt a kétzászlós rendet, de 1808-tól a zászlóaljak már csak egy-egy zászlót hordoztak. Erről ugyan nem találtam kiemelten semmit, de logikusan a 1. zászlóalj a Lebfahnét  a többi pedig Ordinäfahnét hordozhattak. Az ad-hoc gránátos zászlóaljak Ordinärfahnét kaptak.

Ez az oka annak, hogy a 48 figurás kétzászlós egységet 36 figurára és egy zászlósra változtattam. A képeken tehát a 39. Linien Infanterie Regiment Duka, Leib Battalionja látható.

A létszámcsökkentés után megmaradt figurákat majd egy másik egységhez tudom felhasználni, habár valószínűleg át kell majd festeni a hajtókákat.  :)

Napoleon project

IV. Austria, L.I.R. N°39. Duka

Hát ez elég nehéz szülés volt, de végre készen van a 39. „Duka” sorgyalogezred 1. zászlóalja. Nem olyan lett, mint szerettem volna, de most már nem nagyon akarok ezen változtatni. Legszembetűnőbb dolog a magyar nadrág sárga-fekete zsinórzata, pontosabban annak teljes hiánya. Be kell valljam, hogy annyira sziszifuszi munka 48 figurára felfesteni, hogy inkább hagyom a figurákat ebben az állapotban, mint hogy ebbe őszüljek meg. A hibát ott követtem el, hogy még a konvertálásnál kellett volna valamilyen módon fizikailag megjeleníteni a zsinórzatot, ahogy mondjuk a Perry fém magyarokon is van. Ennek hiányában szabadkézzel kellett volna festenem, ami nem az erősségem, hogy finoman fogalmazzak. Mondjuk annak ellenére, hogy a figurák lakkozottak, még mindig rájuk lehetne tenni a zsinórt (csak festve természetesen), de ez nem mostanában lesz az biztos.

A fekete kihúzással sem vagyok száz százalékig megelégedve, de az egyéb módszerek, amiket próbáltam, még ennyire sem tetszettek. Na mindegy ezek már ilyenek.

Na ezt írtam, kb. egy héttel ezelőtt, de ahogy néztem a blogon a képeket a befejezetlen figurákról, mérgemben inkább kitöröltem a bejegyzést és nekiálltam nadrágot festeni. Mostanra lettem kész.

 

Napoleon project

III. Ausztria, magyar sorgyalogság

Mint azt már a Pike & Shotte figurákkal sikeresen kikísérleteztem most is úgy döntöttem, hogy a szabályrendszerek közötti könnyebb átjárhatóság miatt a figurákat egyénileg, mágnessel talpalom és majd gyűjtőtalpakon használom őket az aktuális rendszernek megfelelően. Ezt azért érzem szükségesnek, mivel a napóleoni korhoz több olyan szabály is van, amelyiknek a használatát nem vetettem el és esetleges ellenfelem inkább preferálja mondjuk a Foundry Napoleon vagy a Black Powder szabályokat, mint az általam etalonnak kiválasztott General de Brigade-t. Fontos megjegyezni, hogy ezek a szabályok olyan léptékűek, hogy a teljes sereg, amit a játékos irányít körülbelül egy hadtestnek felel meg. Egy gyalogos egység/unit egy zászlóaljat jelent egy-egy talp amiből állnak egy-egy századot jelképez.

Sokszor hivatkozok ezredre, zászlóaljra, egységre. Igyekszem a következőhöz tartani magam:

egység/zászlóalj ahol ha  egység, akkor a figurákról, a játékszabályok által definiált dologról van szó. Ha zászlóalj akkor inkább a történelmi valós szervezeti dologra utalok. Szóval így, kivéve ha magam is összezatyulom a dolgot :)

 A bevezetésben már említettem, hogy szerettem volna, ha az egységek mérete szervezeti felépítése a lehetőségekhez mérten megjelenjen a figurák egységekbe állításakor. Lévén hogy a talpak a századok, zászlóalja által csatatéren elfoglalt terét jelképezik nem mindegy, hogy egy egység hány talpból és mennyi figurából áll. Talán egyszerűbb lesz példával. Egy francia zászlóalj éppúgy 6 századból állt, mint egy osztrák, de 1809-ben egy francia század 140-150 főből állt, míg egy német 200-ból. Ez azt jelenti, hogy egy osztrák gyalogos alap talpnak (tehát századnak) nagyobbnak kéne lennie és több figurának kéne a talpakon lennie. A fent említett Foundry Napoleon például ugyan különbséget tesz ezen a téren, de úgy hogy az osztrák egységek 6 helyett 8 a magyar egységek meg 10 talpból állnának. Azaz több századból, mint a valóságban voltak. Viszont a tíz százados brit zászlóaljak ugyanúgy csak hat talpból állnak. A Black Powder talán már variálhatóbb azzal, hogy különbséget tesz apró, kicsi, normál, nagy egységek között és nem foglalkozik azzal, hogy ezek hány talpból állnak, de nekem valahogy hiányzik a pontosabb definiálás. Félreértések elkerülése végett ezek egyáltalán nem hibák, mindössze arról van szó, hogy ezen a téren (és mivel játéktapasztalatom egyáltalán nincs) szerettem volna valami megfogható alapján elkezdeni a seregépítést, hogy ne csak valami WHFB sereg legyen napóleoni figurákból. Azért igyekeztem bebiztosítani magam a mágnesezős talpalással, mert ki tudja. A fentiek persze azt eredményezik, hogy messze a legtöbb figurát kívánó szabályok szerint gyűjtök (azaz költségesebb) és valószínűleg a legbonyolultabb megoldással modellezek (mivel csak a talpak elkészítése van vagy 4-5 munkaóra). Hiába ha már katona vagyok nem is érezném jól magam, ha nem szopatnának, ha mások nem, akkor magam magamat. :)

Tehát 1809. Az osztrák seregben 1806-ban kezdődött egy nagyobb reform, ami figurára vetítve látványosan a 1809-es esztendőre jelent meg. Ez praktikusan a fejfedők cseréjét jelentette. Az 1798-ban rendszeresített bőrsisakok azok a veszteségek pótlásának költségessége miatt csákókra cseréltette a haditanács. Viszont nem egyszerre történt meg a váltás, először a magyar ezredeket szerelték fel az új fejfedővel. Ez nekem jól jön mivel így változatosabb egységeket tudok felállítani. Magyar gyalogság csákóban, német gyalogság sisakban.

A GdB szabályai szerint egy K.K. sorgyalogos egység (német is magyar is) hat talpból kéne hogy álljon, amiken talpanként nyolc figura legyen. Az elhatározásom az volt magyar zászlóaljat állítok fel elsőnek. Elég nagy a választék a piacon, de sajnos magyar figurát csak fémből gyártanak. Nekem viszont mint látszik egy zászlóaljhoz 48 figurára van szükségem. Kisebb vagyon hacsak nem találok valami más módszert. Mivel a Victrix és Perryék is gyártanak német gyalogságot azt találtam ki, hogy belőlük konvertálom meg a magyarjaimat.

Annyi dolgom volt, hogy a lábakról eltüntessem a lábszárvédőt. Ehhez elektromos pákát használtam, amivel gyakorlatilag lesimogattam a felesleges műanyagot. Először megpróbáltam szikével levágni lekaparni, de a lábszárvédő kialakítása miatt nem volt elég jó a végeredmény, mivel néhol nem csak el kellett távolítani a műanyagot, de vissza is kellett dolgozni egy kicsit. Ez a megolvasztott műanyaggal könnyedén sikerült. A pákás ötlet onnan jött, hogy anno 1/72 figurákat sorjáztam ezzel a készülékkel. Az egyenetlenségeket egy-egy csepp Revell modellragasztóval simítottam ki a végén. Csak rá kell csöppenteni a kívánt felületre, kicsit eligazgatni aztán hagyni felszáradni.

Ezzel a módszerrel sorját is könnyen el lehet tüntetni, olyan helyekről, ahonnan kaparással nem. Például szőrzet, haj, cirádás öltözet. Egy csepp ragasztó a felületre pár pillanattal később egy erős sörtéjű ecsettel vagy kisebb kefével át kell dörzsölni a felületet.Nyilván csak azoknál a műanyagoknál működik, amit amúgy ragasztani is tudnánk a ragasztóval.

paka.jpg

A bakancsot csak festéssel terveztem megjeleníteni. Illetve ott volt még a kabátok ujjainak kérdése. A Victrix modelleken nagyon hangsúlyos a mandzsetta ezeknél tejfölös pohárból vágott kis háromszögekkel tettem csúcsossá a hajtókát. A Perry féle figurákon szinte nem is látszik a mandzsetta itt majd festéssel pótolom a hegyességet. A medveköröm vagy rojt mindkét esetben a tejfölös pohár vékony csíkja.

Volt még egy problémám. Méghozzá a bajuszos fejek hiánya. Én úgy képzelem el, ha nem is minden figura, de egy kettőnél több biztosan nem volt csupaszképű egy ilyen magyar egységben. Sajna azonban a Perry figurák csákós fejei között a két altiszti fejen kívül csak arcszőrzet nélkülieket találni. A Victrixnél valamivel jobb a helyzet, de kb. egy tucat bajuszt gyártanom kell, ha nem akarok engedni a negyvennyolcból. Más biztosan a greenstuffot hívta volna segítségül, de engem nem ilyen fából faragtak. Azt találtam ki, hogy vékony drótfonatból készítem el a bajuszokat. Pillanatragasztó segítségével rögzítettem az fejeken. Így elmondhatom, hogy nincs két egyforma figura az egységben.

Szerettem volna még ha van egy kis dinamika a zászlóaljban. A Perry csak menetelő fegyvert vállon pózú figurákat rakott a keretjeire, ezeknél nincs is lehetőség a kezek cseréjére. A Victrix-nek vannak olyan torzói, amelyre különböző pózokban lehet karokat szerelni. Van lehetőség a  töltés különböző fázisaiban lévő, lövő és rohamozó figurát is összerakni. Viszont ezeknek a torzóknak a lábtartása elég bénácska ráadásul kevés is. Úgy döntöttem hát, hogy például a rohamozó figurák egy részét a Perry féle testekből és a Victrix karokból rakom össze. Kellett kicsit fúrni faragni, de a végeredménnyel elégedett vagyok. Az osztrák zászlóalj kedvelt alakzatát a battalion mass-t (zászlóaljtömb talán magyarul), ami olyasmi, mint a franciák attack columnja és a négyszög keveréke volt a GdB-ben úgy jelenik meg, hogy az egység hat századát jelképező talpakat kettő széles három mély formában állítom fel. A terv az volt hogy az így felállt egység első két századából az egyiket lövősre a másikat rohamozóra készítem el. Csak hülyén néztek ki, hogy az alakzat egyik fele lő, a másik meg rohan. Viszont a figurákat már elkészítettem, kidobni nem akartam őket így aztán fel kell majd állítsak egy másik magyar zászlóaljat is. Ez persze nem baj hisz így lehet majd egy önálló magyar dandárom is.

Mindenesetre a jelenlegiek rohamozni fognak.

A képeken az alapozott egység már az egységesen rohamozó képet mutatja.

Sajnos a Perry és a Victrix figurák valamelyest eltérnek egymástól a Perry frakkok jóval rövidebbek. Nem tudom, hogy melyik hossz a helyes ebben az időszakban, mindenesetre annyira nem zavaró, hogy az egység figurái feltűnően különbözzenek. Tegye fel a kezét ha észrevette volna valaki, ha nem szólok!

Kipróbáltam egy másik anyagot a talpak textúrájának létrehozására. Az Obiban vettem Fakittet. Ez vizes iszap állagú anyag. Erre sódert szórtam a száradás után pedig körbecsiszoltam a talpakat. A végeredmény elég jó, dolgozni könnyű vele, az ára baráti, mivel víz alapú a dolog takarítani sem vészes utána. A kisebb méretű figuráknál, 15mm például, extra homok nélkül is kiváló textúrát ad. Valószínűleg felváltva fogom használni a Vallejo műsarakkal.

fakitt.jpg

Az zászlóalj kiválasztásakor igyekeztem egy olyat kiválasztani, amelyik a hadjárat minden fő fázisában részt vett. Ez a jelenlegi a 39. számú Duka sorgyalogezred egyik zászlóalja. Az ezred részt vett az Eggmühl-i csatában és ott volt Aspern-nél és Wagram-nál is. Amikor kész lesznek, akkor picit bővebben is regélek róluk.

Az egység jelenlegi állapota messze van még a késztől. Fegyverek, kulacsok meg néhány apró részlet. Leginkább a kabát és a szíjazat fehérsége miatt fő a fejem. Ezt majd black lininggal igyekszem megoldani. Aztán a melléfestések javítgatása, némi bemosás és végül a nadrágok zsinórjainak felfestése. Ezek következnek, de egyelőre pár hét határ :)

Napoleon project

II. Ausztria, pici história

Mielőtt belevágnék egy kis hevenyészett történelemóra.

1806-ban az ekkor már I. Ferenc az öccsét Károly főherceget nevezte ki a császári és királyi hadak főparancsnokává. Károly azon kevés Habsburgok közé tartozott, akit tehetséggel áldottak meg az égiek abban, amit csinált. Habár testileg törékeny volt, de számos alkalommal bizonyította, hogy ért a hadimesterséghez. Csakúgy, mint teoretikus, de mint hadvezér is. Kinevezése után nekiállt, hogy átszervezze, korszerűsítse az osztrák hadakat.

Ezek a reformok minden fegyvernemet érintettek és értekezek is róluk, ahogy a figurákat készítem. Jelenleg a gyalogság van soron.

1807 végére a K.K. Heer gyalogsága 63 sorgyalogezredből, 1 Jäger ezredből és 17 határőr gyalogezredből állt.

A sorgyalogezredek német (48) és magyar (15) ezredekből álltak. Ez annyit jelentett, hogy a magyar ezredek magyarországi feltöltésűek voltak, míg a német ezredek állományát nem magyar területekről toborozták. Azaz voltak osztrák, cseh, olasz, lengyel legénységű ezredek attól függően, hogy hol vagyis honnan toborozták őket. Annyiban azért még árnyalni kell a képet hogy a magyar országgyűlés 12 gyalogezred felállítását szavazta meg. A maradék három magyar rendszerű, de horvát legénységű volt.

Szervezetileg és egyenruhában is eltért némileg egymástól a két gyalogság. A német ezred kettő hatszázados tábori zászlóaljból és egy négyszázados helyőrségi zászlóaljból állt. Ez utóbbi felelt a toborzásért, kiképzésért és innen töltötték fel a harcolók veszteségeit. A magyar ezredek három hatszázados tábori zászlóaljból és egy négyszázados helyőrségi zászlóaljból álltak. A német századok kb.180-200 a magyarok 200-220 főből álltak. Minden ezrednek volt még egy gránátos osztálya (két század) századonként 140-150 fővel. Ezeket rendszerint elcsatolták és gránátos zászlóaljakat hoztak létre. Rendszerint ezek képezték az elit tartalékot. A fentiek persze az állománytáblák számai, a valóság mindig eltért ettől.

Fontos megjegyezni, hogy a kor gyalogságainál az ezred egy adminisztratív egység volt, a harcászati alapegység a zászlóalj.

A fegyverzet egységes volt ám a katonák megjelenésben már voltak eltérések.

80af007183ed197d739df3a61319985f.jpg

A felsőruházat egységesen a frakkszerű, fehér kabát, amelynek hajtókáinak színe (valamint a gombok színe) különbözött ezredenként. A különbség, hogy a német gyalogság kabátjának mandzsettája egyenes szabású a magyaroké meg csúcsosra szabott volt. Ezen a mandzsettán a németeknek két gomb, míg a magyaroknak ekkortájt jelenik meg a medveköröm (bärentatzen) néven aposztrofált gombdísz. A képen még pont az ezt megelőző rojt dísz verzió látható. Különbözött ezeken kívül a nadrág és a lábbeli. A magyar ezredek kék színű magyar nadrágot (szűk, testhezálló ruhadarab) combrészén vitézkötéssel, ami sárga-fekete zsinórból fontak és ugyanilyen fonott zsinórból volt a nadrág oldalhosszán végigfutó szegő csík is. Ehhez bokáig érő fűzős, fekete bőrbakancsot hordtak. A német ezredek bővebb szabású a kabát színével megegyező, tehát fehér nadrágot, csatos, lakkbőr bakancsot és fekete, térdig érő, oldalt gombos lábszárvédőt hordtak.

Na ez az alap, amire építkeznem kell illetve, amiből el lehet indulni.

Hirtelen a következő forrásokat sorolnám fel, ahonnan ezen információk begyűjtöttem.

Enrico Acerbi: The Austrian Imperial-Royal Army 1805-1809

Osprey - Campaign 033 - Aspern & Wagram 1809 Mighty Clash of Empires

Osprey - Campaign 056 - Eggmühl 1809 Storm Over Bavaria

Osprey - Men at Arms 005 - The Austro-Hungarian Army of the Napoleonic Wars

Osprey - Men at Arms 176 - Austrian Army of the Napoleonic Wars (1) Infantry

Udovecz György: A magyar katona Öltözködés, felszerelés és fegyverzet 1788-1815 (Tortoma Könyvkiadó, 2015)

Somogyi Győző: Hungarian Military/Magyar Katonaság 1768-1848 (Egy ezredév hadban sorozat)

Napoleon project

I. Bevezetés

Próbálkoznék valami épkézláb felütéssel, de nem igazán megy. Szóval röviden (ha ha :)). A Pike & Shotte mellett a napóleoni kor az, ami a leginkább vonz a hadijátékos témák korok közül. A kezdetek itt is a középiskolás koromra nyúlnak vissza, úgy is mondhatnám, hogy minden Ordas Iván Simonyi óbester című könyvével kezdődött.

simonyi.jpg

Annak, aki nem olvasta most csak azért sem mondok semmit, legyen annyi elég, hogy ennek a könyvnek köszönhetem, a mánia kialakulását. Azóta persze ezer meg egy inspirációba botlik az ember a neten, a tv-ben, a könyvesboltban. Megkockáztatom, hogy a II. világháború után ennek a kornak a legkiterjedtebb a háttéranyaga, hadijátékos szinten legalábbis.

Szerencsére ezt a kort a figuragyártással foglalkozók is nagyon szeretik és ezért töméntelen mennyiségben kapható még a legegzotikusabb seregekhez is figura. Ugyanakkor vannak azért nehézségek. Ha ugyanis törekszünk a történelmi pontosságra a figurák megjelenése terén, akkor a mozgásterünk jelentősen leszűkül. Ugyanis Napóleon a történelem színpadán való megjelenésétől távozásáig terjedő mintegy húsz év alatt minden hadviselő fél katonáinak egyenruhája változott annyit, hogy a választott 28mm-es méretarányban szembetűnő legyen a különbség. Meg aztán van itt egy másik alapelv a kettő az egyben, azaz egyszerre építek egy sereget és annak ellenfelét is. Mint látható lesz nem aprózom el, mivel mindjárt hármat is toborzok egyszerre :). Na, most ha ennek megfelelően igyekszem a seregeimet felépíteni, akkor ki kell választanom a pontos kort, korszakot, és a helyet, azaz a hadviselő feleket és ezzel bizony behatárolom a megjelenésüket a figurák kinézetét. Legegyszerűbb egy hadjáratot kibökni. Ha nincsenek speciális preferenciák (bajor vagy éppen nassaui sereget akarok gyűjteni), akkor érdemes figyelembe venni azt, hogy mely az az időszak, amihez a legtöbb figura készült különös tekintettel a nagy gyártók műanyagjaira. Ez utóbbinál némi pénzt spórolhatunk természetesen.

Franciák, osztrákok, britek (Sharpe, ugye ne folytassam :))

Nos, mondanom sem kell, hogy az első figura megvásárlásától mostanáig a dolog nem ilyen tervszerűen és hideg fejjel átgondolva zajlott le. Sokkal inkább:…úúú ezek jól néznek ki és most éppen akciós, aztán majd veszek hozzájuk ezt meg azt és akkor jó lesz na meg még… Szóval így:

 Az első figuráim a témában egy pesti beszerzőkörúton vásárolt Perry féle French Line infantry doboz volt.

perry_french_line_inf.jpg

Akkor még valamiféle 40k Imperial Guard egységet akartam belőlük konvertálni, ami szerencsére sosem következett be. Mit tudtam én még akkor holmi Bardin reglamáról. Hozzájuk vásároltam kicsivel később, egy itthoni hobbitárstól egy Victrix Old Guard Chasseur dobozt.

french_guard_chasseurs.jpeg

Nos ezek elég sokáig hányódtak a dobozukban a polcon, amikor úgy tavalyelőtt végleg elhatározásra jutottam. Belevágok és csinálok egy, khm…néhány napóleoni sereget. Szintén eléggé hirtelen felindulásból vettem a Victrixtől egy-egy osztrák gránátos, osztrák gyalogos (1809-) és francia gyalogos (1807-1812) dobozt.

És akkor itt elgondolkoztam. Egyrészt azon, hogy csak van valami oka annak, hogy a gyártók évszámokkal jelölik az elvileg ugyanolyan figurákat. Banális tudom, de ekkor még a lelkesedésem lényegesen nagyobb volt a tudásomnál a korszakot illetően. Nekiálltam a szakirodalomnak, ami a neten megtalálható dolgokat, Osprey könyveket, Historie & Collection és a millió tanulmányt jelenti. Újabb és újabb dolgokat tanultam meg a kor seregeiről így egy másik dolgon is elgondolkoztam. Méghozzá, hogy  milyen/melyik rendszer szerint kellene a seregeket felépíteni. Rengeteg szabály létezik a napóleoni érához és nagyobbrészt megegyeznek abban, hogy nem nagyon tesznek különbséget a különböző népek seregeinek felépítésében. Általában ugyanazt a sémát alkalmazzák egy osztrák és egy francia sorgyalogezred játékban történő megjelenítésére. Na, nekem ez nagyon nem tetszett, szerettem volna, ha a seregeim nem csak színükben különböznek egymástól. A hogyanokról mikéntekről majd később, de hosszas keresgélés után végül is találtam, egy olyan rendszert, ami próbálja szimulálni az említett különbségeket. Ez a General de Brigade David C.R. Brown tollából. Egyszerűbb fekete fehér verziója fellelhető a neten, de én megvásároltam a keménykötésű, színes deluxe változatot. Közben eltelt egy év és mivel éppen jobban belevetettem magam Cornwell Sharpe történeteibe olvasva és filmen is nagyon megtetszett egy brit peninsulai sereg gondolata. Így aztán ahelyett, hogy a már meglévő franciákat és osztrákokat ráztam volna gatyába inkább bevásároltam Perry és Victrix britekből.

Sokáig fontolgattam, hogy Napóleon melyik hadjárata, azaz melyik év lenne a legalkalmasabb a seregek kialakítására. A három sereg egyenruházatának, tehát figurai megjelenítésének relációjában gondolkozva a következőre jutottam. Az osztrák sereg egyenruházata 1809-ben változott, a  francia 1807-1812 között  és a brit egyenruhák 1812-ben estek át nagyobb változáson. Tehát olyan figurák kellenek, amelyek 1809-1812 közötti egyenruhában feszítenek. Ennek megfelelően a 1809-es hadjárat mellett döntöttem. Eggmühl, Aspern-Essling, Wagram, Győr. Ezen kívül a franciák korszakos megjelenése, kinézete nagyjából jó a spanyol hadszíntérre ahol a britek ellenfelei lehetnek.