GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

GHB avagy Górugrány Hadijátékos Blogja

Fantasy Project

Frostgrave asztal

2020. június 10. - gorugrany

Jó pár éve már, hogy felhagytam a WHFB-vel és a W40K-val leginkább financiális okok miatt. Mindkét játék figurái egyre drágábbak lettek és valahogy mindig sikerült a GW-nek elérnie, hogy a végre valahára elkészült sereg egy alapszabály és vagy seregkönyv változása miatt játéktechnikailag értéktelen vacakká, de legalábbis porfogó polclakóvá váljon. Viszont a fantasyhez való viszonyom semmit sem változott az évek során.

Számtalan alternatív szabály és figura érhető el idővel vásároltam ezt-azt és mivel a van még némi gw-s bitzem is gondoltam csinálok valami fantáziát. Skirmish léptékben képzeltem el a dolgot eleinte az Osprey  Dragon Rampant formáján. Mivel nemrégiben megjelent a SAGA Age of Magic megerősítést nyert a kívánság. Az első lépéseket viszont a Frostgrave  szerint tettem meg méghozzá a hozzávaló asztal elemek elkészítésével illetve pár (jelenleg pontosan egy pár) tereptárgy elkészítésével. Mindhárom játékhoz jó lesz persze az alap és amit rárakok, mivel alapvetően mindhez elegendő a 4 x 4 lábas asztal, de mint már mondtam alapvetően a Frostgrave-hez kezdtem el az építkezést.

Az elképzelés egy egyszerű sima kiemelkedésektől és bemélyedésektől mentes alap, amit rusztikus, köves, macskaköves utak, utcák, sikátorok hálóznak be. Természetesen szempont volt, hogy az elemek minden oldalukkal passzoljanak egymáshoz. Ezt úgy értem el, hogy a négyzetek szélein azonos távolságra ért véget minden út természetesen azonos szélesen méghozzá oldalanként három helyen. Illetve ahol nem futott út ott is kialakítottam egy kis köves mintájú türemkedés. Ez utóbbiak lezárhatják a másik elemen át futó utat illetve egymás mellet kis amorf terecskét képeznek. Az utakat nem szándékoztam egységes „borításúnak” kialakítani azaz vannak macskaköves, vannak téglaszerű meg sima kő borítást imitáló részek is. Így viszont két elem találkozásánál szembetűnő lehet, hogy ha két eltérő minta találkozik. Ezt elkerülendő a elemek széleinél 1-2 hüvelyk hosszan egységesen töredezett kőborításba megy át minden út és a kis betüremkedések is ilyen mintát követnek. Az alapok teljesen síkok a tereptárgyak szabadon pakolható akár az utakra is, azoknak alapvetően csak látvány illetve hangulati funkciója van.

A Frostgrave sztorija szerint egy kataklizma miatt elnéptelenedett, romhalmazzá vált városban varázslók vezette kicsiny csapatok kutakodnak a valaha volt gazdagság kincsei és ősi tudás nyomai után. Oldalanként max. 10 figurát + valamennyi kóbor szörnyet felvonultató küldetés orientált skirmish rendszer, ami akkor teljesedik ki igazán, ha kampányban játssza az ember. Igen-igen egészen olyan, mint anno a Mordheim.

Hogyan készült?

 A megszokott 60x60 centiméteresre vágott 3cm vastag XPS lapokra felrajzoltam az utak körvonalát. Ezután néhol azért benyomkodtam főleg az utak felületét, hogy ne csak a vonalvezetésük legyen girbe gurba , hanem a felszínük is. Majd egy kifejezetten erre a célra való hungarocell daraboló pákájával belekarcoltam köves mintázatokat. Ezt az eszközt angolul hot wire cutter néven nevezik.

hotwirecutter_2.jpg

Az XPS lap felszínének kialakítása egy rombusz alakú rácsozatot mintáz  azért, hogy a vakolat megálljon rajta, hiszen ezek alapvetően lábazati szigetelőnek készülnek.  Ez amúgy általában nekem is jó szolgálatot tesz, mert a terep alakját adó glettanyagnak is van mibe kapaszkodnia. Most viszont egy annyira vékony réteget akartam felvinni a glettből, hogy kilátszott volna alóla a rácsozat így azt le kellett csiszolni. Ha az a utak kialakítása előtt jut az eszembe, akkor kisebb szopás lett volna, de sajna nem így történt. A 60-as csiszolóvászon mindenesetre tette a dolgát. A glett száradása után egy PVA+finom homok szórás és kész is volt a felszínem. A homokos rész a már megszokott sötét fosbarna színt kapta a z utak meg feketéből szárazecsetelve szürkültek ki mint ahogy a sziklákat szoktam festeni. A végén a szokásos színtelen lazúrréteg. Most talán nem csillog annyira egyelőre megspórolom a matt lakkot, de ez még változhat.

Tereptárgyak

A képeken látható terepek egy része még a W40k-s időszak terméke illetve van egy GW-s műanyag varázsló torony is a pályán. Amiket kifejezetten most készítettem az a romos katedrális és a temető.

A katedrális

1,5 cm vastag falakkal rendelkezik 3 rétegnyi 5mm vastag,  habosított pvc lemezből készült.

habos_pvc.jpg

Ez általában hirdetőtáblák anyaga én is egy dekor cégtől szerzem be. Szeretem, mert könnyen vágható, jól csiszolható, fúrható, sőt reszelhető, könnyű, de erős. Ideális modellező anyag. Pillanatragasztóval szoktam ragasztani és bármilyen modellezéshez használatos festékkel festeni. Az épület alapja egy 4mm vastag rétegelt lemez, amire gipszkartonból ragasztottam fel a padlót, ami egyben a falak megtartására is szolgál. Ebbe karcoltam bele a padló kő mintázatát. Az építés alatt a falakat egyszerűen felcsavaroztam pozdorja csavarral az alapra és csak a készre festés után ragasztottam véglegesen a helyükre őket. Ez azért volt hasznos, mert így az adott munkafolyamatot megkönnyítendő tudtam szétszedni és összerakni az épületet. A falak kőminázatát itt is elektromos pákával karcoltam.

paka.jpg

A rózsaablakok is a habos pvc-ből fúrtam faragtam ki. Fekete alapozás után  egy régebbről maradt szürke festékkel fújtam rá. Ez a MOTIP márkájú festék a fújás után kicsit megdagad, ha jól rémlik akkor autóknál használatos kőfelverődések ellen vagy valami ilyesmi.

rucsi.jpg

Mindenesetre egy ilyen terepen foltokba fújva műanyag felszínt kevésbé műanyag hatásúvá varázsolja. A végén csontszínű akrillal szárazecseteltem. Van bent az épületben egy kőoltár ez nincs rögzítve.

Temető

Az alap itt is 4mm-es rétegelt lemez, a katedrális után kimaradt darab. Mivel terveztem egy kiásott sírgödröt ezért a temetőt muszáj volt kiemelni, hogy legyen mibe mélyíteni a gödröt. Ezért 2cm vastag XPS lemezt ragasztottam fel. A középkori jellegű városban lerekesztett gótikus halloweenes kialakítás nem véletlen. Lehetett volna egy dombszerű kissé talán hagyományosabb kialakítású is a terep, de így hatásosabbnak és frostgavesebbnek érzem. A temetőbe elhelyezett mauzóleum egy MiniMonster terep ihlette épület. A szintén habosított pvc-ből készült a teteje, ajtaja, ablaka sztirol lemez meg tejfölös pohár. A támfalak díszei fagolyók és whfb goblin lándzsahegyek. A festésre nem vagyok büszke. A tetőt patinás rézborításúnak szerettem volna megjeleníteni. Hát úgy ahogy sikerült. Maga az épület levehető a terepről, hogy egyéb helyen is fel lehessen használni. A mauzóleum mögötti fa egy műanyag bonsai törzse mágneses alapon szintén eltávolítható a terepről. Az út a terepelemnél leírt technikával és szerszámmal készült.

Nos Frostgrave-hez ez a terepmennyiség még talán kevés, de tervbe van véve még némi romos épület illetve szimpla rom építése is. Ezen kívül ezt a macskaköves alapot fel lehet használni 2. világháborús hadszínterek megjelenítésére is. Persze ehhez tele kel zsúfolni házakkal netán romokkal. Szerencsémre az Alternative Toys Workshop pont most kezdett el gyártani olyan mdf épületeket, amelyekből akár egy budapesti sikátorosabb kerületet, akár egy francia kisvárost is fel tudok majd építeni.

UPDATE: Picit csinosítgattam az új épületeken. Nem sok minden csak némi festés és némi növényzet. Így kevésbé sterilek, talán kevésbé Frostgravesek, de jobbak minden máshoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://gorugrany.blog.hu/api/trackback/id/tr4515783220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása